Tanulságok (konzekvenciaizék) kategória bejegyzései
Rókának sok mondanivalója van
Minden alkalommal, amikor gép elé ülök, nekifutok ennek a bejegyzésnek, mert ideje lenne már, nem kellene kerülgetni a forró kását, ám írás helyett csak ülök, és nem írok semmit, vagy ha írok is, kitörlöm. Az egész bejegyzést. Miért ilyen nehéz? Miért nem vagyok képes rá? Nem tudom. Hol az van, hogy a tévétől nem tudok koncentrálni, vagy a suliban nem megy az írás, mert frusztrál, hogy egy-két kíváncsi csoporttárs állandóan azt lesi, mit csinálnak a többiek, köztük én is. Vagy elveszi a kedvem az írástól az, hogy hol a könyves-, hol az animés-mangás-japános-izés blogomon egy-egy emberkének a kioktatáson kívül más értelmes hozzászólni valója a témához nincsen. Komolyan, nem mindegy, hogy a történet a nyolcvanas évek elején, vagy 1978-ban játszódik? Vagy mindenképpen rossz, hogy én valamit teljesen máshogy gondolok, mint a másik? Hogy nekem egy történet valami mást mondott, másról szólt? Ilyenkor olyan idiótán érzem magam, mintha hülye és felszínes lennék, hiába tudom, hogy ez nem így van. (Igen, ez mostanában volt, még aznap a húgom le is szidott, hogy mindig ez van velem, és nem kell vele foglalkozni, és ez most jót tett. Amúgy meg tudom, mégis mit árul el ez az énképemről? Nem rombolja a földig, de attól még rosszulesik, és elveszi a kedvem az írástól. Persze csak addig, amíg a húgom le nem szid :D Szóval utána egy ideig bosszant, aztán már nem is érdekel.)
Nagyon hosszú lesz, nagyon őszinte – vagy, legalábbis többé-kevésbé, mert én sem akarok, tudok mindent elmondani.
2011

Annak ellenére, hogy azt kértem 2011-től, legyen hozzám jó, az arcomba nevetett. Megajándékozott jó pillanatokkal, azonban a rossz dolgok, a veszteségek nagyobb nyomot hagytak bennem. Ezek jutnak először eszembe, ha 2011-re gondolok. Megpróbálom hónapokra lebontva elmondani néktek. Ehhez a blogbejegyzéseimet fogom segítségül hívni, így a hónapoknál leginkább azt tudom majd leírni, hogy éreztem magam. A végén pedig találtok majd egy kis összegzést, amiben benne lesz, ami kimaradt.


