22 dolog

Sokat töprengtem rajta, idén mit kellene írnom, bele is kezdtem valamibe, aztán úgy döntöttem, az majd egy későbbi bejegyzésben kap helyet (ahhoz van egyébként köze, amit az előző bejegyzésben írtam – szóval amikre rájöttem, meg ilyesmik), aztán meggondoltam magam, mert az jutott eszembe, mi lenne, ha inkább 22 dolgot írnék le magamról helyette? Remélem, nektek is tetszik az ötlet :) Előfordulhat, hogy lesznek dolgok, amelyek nem fognak az újdonság erejével hatni (lévén, hogy egy részét a könyves blogomról másolom majd át), de talán mindenki talál olyasmit, amin meglepődhet/megbotránkozhat/kiakadhat/nevethet/tetszés szerint behelyettesíthető.

Indul a 21. évad

 Ez már a negyedik szülinapi bejegyzés. Az első óta eltelt 3 év. Azóta változtak a dolgok: bennem is, körülöttem is. Szóval, így reagálnék 18, 19 és 20 éves énem gondolataira, aztán írnék újakat, hogy a 22 éves is tudjon miről írni :D

18 évesen nem tartottam magam felnőttnek, inkább gyerekként gondoltam magamra. Azért is, mert a felnőttek szemében még mindig csak az voltam. Kicsit felnőttebb, mint egy gyerek, de akkor is csak egy gyerek.

19 évesen túl gyorsnak éreztem az idő múlását. Ami azt illeti, most is érzem, de már nem érdekel annyira. Sőt, kicsit sürgetném is, taszigálnám, hogy menj! múlj! siess!.

20 évesen meg inkább nosztalgiáztam, és számot vetettem. És tervezgettem.

És most, 21 évesen… Inkább felnőttként gondolok magamra, mint gyermekre. Régebben azt mondtam, hogy ha valamit tervezgettem: “Amikor felnőtt leszek…”, most inkább azt, hogy: “Amikor saját lakásom lesz/külön élek stb.”. Hiányzik néha a gyerekkorom, a gimnázium, de azt is tudom, hogy a jó dolgok azért nem tarthatnak örökké, mert egy idő után megkeserednek, megváltoznak. (Ez persze nem igaz mindenre, mielőtt bárki félreértené.) Jobban érzem magam felnőttként, mint gyerekként. Főleg így, utólag visszatekintve… Vannak szép emlékeim, de most sokkal jobb. Kislányként csúfoltak, kicsit szépnek tartottam magam, és mégis csúnyának, sokkal félénkebb és szégyenlősebb voltam, különc voltam, fura… Azzal foglalkoztam, mint gondolnak mások, és nagyon, nagyon nem volt önbizalmam. Sokat rágódtam azon, ha valaki beszólt. Most már nem érdekel mások véleménye. Aki beszól, annak egészségére. Fura vagyok, kissé különc, legalábbis mások szemében, de örülök annak, hogy olyan vagyok, amilyen. Pláne, ha vannak, akik így szeretnek, ilyennek, akkor addig mit foglalkozzak másokkal? És szép vagyok, és kész :P Egy kis önbizalomhiányom van, azonban magabiztosabb vagyok. Sokkal.

Ha találkoznék gyermekkori önmagammal, tudom, hogy büszke lenne rám. Jó, néhány dolog biztos nem tetszene neki, de alapjáraton büszke lenne. És elkeseredne amiatt, ahogy a dolgok alakultak az életemben. Nem mindenen, de azért vannak olyan dolgok, amik fájnának neki :(

Ettől függetlenül, még sokat kell fejlődnöm, igaz, az ember mindig változik, fejlődik. Meg, ahogy 20 évesen is írtam, rengeteg dolgom van még. Rengeteg álom vár arra, hogy valóra váltsam őket. És én nem akarom nekik csalódást okozni :3 Magamnak se :)

Nos, most már befejezem, mert már így is annyi mindent habaltyoltam itten össze-vissza… :D

Hússzal ezelőtt érkeztem…

…és azt mondták, hogy ez az a hely. De biztos ez? Néha elgondolkozom, hogy mi a fenét is keresek én itt. De most komolyan. Miért pont ide, miért pont ebbe a korba születtem? De most nem erről kellene írni, hanem arról, hogy két évtizede, hogy megszülettem. Soknak tűnik, és mégsem az, mert gyorsan elrepül ennyi idő. (Mire észbe kapnék, már 40 leszek.)

Azt hiszem, hogy össze-vissza fogok most zagyválni.

Útban a második X felé

Ma tizenkilenc éves lettem. Szinte hihetetlen, hogy ismét eltelt egy év. Ahogy az is, hogy ezt ilyenkor mindig – meg úgy általában -, megállapítom.

Elhull a virág, eliramlik az élet…

Eliramlik az élet… Én mindig így érzem. Olyan gyorsan eltelik minden. Az embernek szinte nem marad ideje, hogy felfogja, ami történik vele, amit maga körül lát. Annak ellenére érzem ezt így, hogy az eltelt idő rengeteg tűnik. Mégis… oly rövid volt…

Mint amikor a keringő közben, amikor futottunk, hogy időben odaérjünk a körbe az emelés miatt – gyors volt, és mégis, valahogy egy röpke pillanatig maga az örökkévalóság, mintha minden lelassult volna. Egyszerre volt sok és kevés, gyors és lassú.

Azt hiszem, az élet is ilyen. (Legalábbis az enyém.) Az egyik pillanatban még megélek valamit, a következőben pedig már csak visszaemlékezem rá. Van ebben valami különös, valami hátborzongató, valami szomorú, valami megfoghatatlan és hihetetlen.

Ma tizenkilenc éves lettem. Nemsokára húsz leszek, aztán huszonegy, aztán harminc, negyven, ötven…, aztán bumm, meghalok.

És mindez egy pillanat alatt történik majd.

Nagykorú lettem…

…jaj de furcsa. Mindig is tudtam, hogy eljön ez a nap az életemben, mégis olyan hihetetlennek tűnik. Mint amikor tudod, hogy egyszer meg fogsz halni, csak mikor itt az idő, arra gondolsz, hogy mily gyorsan eltelt az élet… Akkor valahogy lassúnak tűnt, de most, hogy itt vagy, gyorsnak tűnik ennyi év távlatából. Mintha az elmúlt évek nem is lettek volna.
18 éves lettem. Úgy érzem, valami okosat kéne most idegépelnem, mégsem tudom, mit írjak. Leírhatnám például, hogy nem értem, hogy bár ma töltöttem be a 18-at, az Iwiw szerint még mindig 17 vagyok:D (ma néztem meg, és akkor láttam…) Ez most nagyon nem illett ide, nem igaz?
18 éves vagyok, nagykorú, felnőtt, a magyar törvények értelmében. Ugyanolyan jogaim vannak, és ugyanúgy elítélhetnek, mint egy felnőttet. Elvileg… Mert a felnőttek szemében még mindig csak egy gyerek vagyok, és azt hiszem, hogy igazuk is van. Vajon mikor (mitől) válik az ember felnőtté? Mikor jön el az a pont, amitől már azt mondjuk, hogy ő a felnőttekkel egyenrangú, hogy többet nem kell azt tennie, amit a szülei parancsolnak neki, hogy számít a véleménye, az, hogy mit gondol, van beleszólása a dolgokba…
Ma 18 éves lettem s vagyok, de úgy érzem, hogy ez igazából nem számít. Nem változik semmi… (Nem is vártam el, hogy így legyen.) Nos, illetve annyi igen, hogy vehetek cigit meg alkoholt, meg szerencsejátékozhatok, ám mivel nekem ezek közül egyik sem fontos, így nem is számítanak e “kiváltságok”.
Ja, igen. Annyi változott, hogy nemsokára lesz saját bankszámlám. “Hűha”.
(Bocs a kusza gondolatmenetért.)