április 2012 havi bejegyzések
Helyzetjelentés #4
Mostanában nagyon eltűntem, ami azt illeti. Nem blogolok, és nem is olvasok most blogokat – tudom, szégyelljem össze magam. Őszinte leszek: nincs hangulatom mostanában egyikhez sem. (De! Pótolni szoktam, visszaolvasom a bejegyzéseket – lesz is mit, ahogy elnézem :D -, még ha nem is kommentelek.) Pedig milyen szép, új külcsínt varázsoltam a blognak :3 Gondoltam, azért röviden megírom, mi van velem mostanság.
Hát, megint kezdenek besűrösödni a suliban a dolgok, beadandók vannak még leginkább. Meg egy-két előadás. Jönnek a vizsgák, meg a szigorlat, és lassan el kéne már döntenem, hogy miből szeretnék szakdolgozatot írni. (Végre végzős leszek. Végre, végre.) Két hetem van rá, ötleteim már vannak, de valahogy egyikből sem tudnék min. 30 oldalt írni. Szerencsére a következő tanévben még változtathatok rajta (állítólag), úgyhogy annyira azért nem vagyok kétségbeesve :)
Haragszom valakire. Nem, nem közületek valakire, mert már rég verné az asztalt, ha olvasná a blogomat. Igazából nem tudnám pontosan megmondani, hogy miért haragszom rá, nincs konkrét ok, csak körül tudnám írni, szóval, azt hiszem, ez több dologból tevődik össze.
Igyekszem továbblépni, ami Igenembert illeti. Feladtam az egészet. Gondoltam, megmondom. És kérlek, ne írjatok olyan kommenteket, hogy “ideje volt”, meg “végre”, ne próbáljatok olyanokkal vigasztalni, hogy még ezer ilyen szaladgál a világban és hasonlók. Nem kell.
Nos, nem tudom, mikor jelentkezem újra. Lehet, hogy a közeljövőben, lehet, hogy csak sokára.



