Nyauuu~

Kezd nagyon hideg lenni, s már rettegek, mikor fogok farkassá változni.

Már napok óta fogalmazom nektek a fejemben ezt a valamit, ezt az izét, s a gondolatok csak kerengnek-kerengnek körbe a fejembe’… Hát, azt se tudom, hol kezdjem a panaszáradatot.
Leginkább megint az a bajom, hogy kezdek besokallni – elegem van, elegem van, és elegem van, és kész. Utálom, hogy az idő folyton-folyvást kicsúszik az ujjaim közül, és hiába érzékelem, hogy sok idő telt el, mégis gyorsan tovaröppent. Talán, mert várom, hogy végre túllendüljünk a hét első három napján, amikor általában 8-9 órára érek haza, aztán csütörtök jön, az rövidebb, aztán péntek, amikor megint suli van vagy munka. Aztán szombaton megint munka, amire mostanában az egész napom rámegy, 6-7 között érek haza, aztán vasárnap, és kezdődik az egész elölről.

Daruk meg kérdések

Ott sorakoznak a polcomon mind.

Csak tudnám, hogy ilyenkor igazat mond, vagy hazudik (tán, hogy a kedvemre tegyen). Meg néha olyan egy évvel ezelőtti dolgokra emlékszik, hogy csak na. Esetemben ez érthető, de ő miért is emlékszik az általa alig párszor látott kesztyűmre? Meg ha már itt tartunk… Miért mesélt rólam a kékszeműnek? És miért, és miért, és miért… Áhhhh, inkább hagyjuk.  Az utóbbi időben erősen elgondolkodtam ezen, vagy legalábbis szerettem volna erősen elgondolkodni rajta.

Sétálni

Én is szeretnék ilyen csendben és nyugodtan elsétálni. És csak menni, és menni…

(de azért hiányoznátok)

Bakancslista #15

15. tétel: Hajtogatni 1000 darut, és kívánni valamit.

Vajon mi visz rá valakit, hogy ezer papír madarat hajtogasson? Egyáltalán, honnan ered ez az egész? Mit jelent?

A Róka és a holló varjú

Délután volt már, a nap sütött, a szél is inkább csak fújdogált, szóval, az idő kellemes volt. Róka éppen hazafelé ballagott, mikor a sárga levelek közt megakadt a tekintete valamiken. Ezek a valamik feketék voltak, némelyikük szürke. Viszonylag nagyok, és csőrükkel a levelek közt turkáltak.
Varjak.
Az egyik varjú egy diót  hurcolászott a csőrében ide-oda, néha meg-megállva próbálta feltörni. Társa követte őt, úgy tűnt, igyekeztek együtt kiokoskodni valamit. Leszálltak a sínekre, aztán elrepültek, amikor észrevették, hogy jön a hév, bár Róka attól tartott, baj lesz, mert az utolsó pillanatban vették maguknak a fáradságot, hogy egy kicsit arrébb ugráljanak.
Ismét a levelek közt voltak ezután, s Róka közelebb ment, mert segíteni szeretett volna.
- Majd én segítek nektek – mondta nekik. – Feltöröm nektek azt a diót, jó?
De úgy tűnt, a varjak nem kértek belőle, mert mindannyiszor arrébb rebbentek, akárhányszor csak Róka próbálta megközelíteni őket. Ezt addig játszották, amíg a varjak fel nem röpültek egy ágra. Onnan figyelték a lányt. A lány meg őket. Mint a mesében, gondolta. Tán most dicsérnem kellene őket, hogy milyen szépek, és a hangjuk tán még náluk is szebb?, morfondírozott.
Így telt el néhány pillanat, majd Róka feladta. Úgy döntött, legközelebb hozz majd magával néhány diót, és azt adja oda nekik. Akkor talán végre megértik, hogy ezúttal a róka nem kicsalni akarja az elemózsiát a csőrükből, hanem éppen ellenkezőleg: még többet “becsalni” oda.