Helyzetjelentés #1

Tudom, mostanában inkább magamról írok, ami egy blognál végülis elvárható, de annyi minden, érdekes dologról szeretnék még írni, hogy ihaj-csuhaj. Szerintem tetszeni fog nektek, és ezek nem film- vagy könyvajánlók lesznek. Hanem inkább kattantságok, meg ilyesmik Tiszta jó lesz majd, meglátjátok

Úgy döntöttem, hogy a félév (ami egyben a tanévé is) végén konzekvenciát vonok majd le (ezt a szép kifejezést Mircsitől tanultam, és igen, már most gyűjtögetem hozzá – egyelőre csak gondolatban – a dolgokat). Szerintem majd most elkezdem írni, aztán majd közzéteszem, amint vége a sulinak.  Főleg a suliról fog szólni, így terveztem alapvetően, de most, hogy jobban belegondolok, akkor úgy általában mindenféle benne lesz. (Ami publikus, és így belefér még a keretbe.)

A múlt héten ugye megtanultam korcsolyázni (vagy valami olyasmi), úgy tűnt, egy tantárgyból fejlődtem, végre egyszer sem késtem le a vonatot (nem szokásom, de az első két hétben legalább egyszer-egyszer megtörtént, úgy tűnik, kicsit nehezen rázódtam vissza), megnéztem egy filmet, ami nem tetszett (Engedj be!), sokat olvastam, képregényeket is, találkoztam Gesztivel, meg egy másik barátnőmmel is (akit legalább fél éve nem láttam), sőt, még Igenemberrel is beszéltem. Persze, rossz dolgok is történtek, de tulajdonképpen inkább dühítenek ezek a dolgok, mint lesújtatnának. Mindent összevetve, gyorsan elment a múlt hét.

Ezen a héten most hosszú hetem lesz, mert a péntekem tele lesz tömbösített C-tárgyakkal, olyannyira, hogy egyszerre leszek két helyen (vagy valami olyasmi), tök izgi lesz. Meg úgy néz ki, megyünk családdal a Jövő Házába, a Kuponvilágnak köszönhetően :3 Az is jó lesz szerintem (mármint igazából is ). És még…

Tavasz, várlak. Gyere.

Nem szeressem ezeket a hétfőket

(ez a zene jutott eszembe – a hóesés miatt)

Fázom, fázom, fázom.

Komolyan, kivagyok már ettől a hidegtől. Brrr! Nem elég, hogy kint is hideg van, de még a suliban sem fűtenek, ami azt illeti. Meg minden bajom van. Álmos vagyok, kishíján bealudtam órán, de ez valószínűleg a tanárnak is tulajdonítható, mert néhányan már javában aludtak. Amúgy hihetetlen, hogy túléltem a vizsgaidőszakot, még kettesem se lett, és most már elkezdődött a második félév. Hát. Khm. Hogy őszinte legyek, annyira nem vagyok elragadtatva tőle, kezdve azzal, hogy van olyanunk, hogy közgazdaságtan. Ne kérdezzétek, hogy minek, miért, mert én aztat nem tudom. Továbbá azt a felfedezést tettem, hogy az eddigi összes férfi tanárunk dicsekvős (leszámítva a tesitanárt), és ez már kezd bosszantó és unalmas is lenni. Vannak azért “érdekes” nőnemű tanáraink is, de legalább ők nem dicsekednek…

Amúgy úgy vagyok, hogy jól vagyok, vagy valami ilyesmi. Az elfojtásnak egy olyan művészi szintjét művelem, hogy a csodájára lehetne járni. Mintha mi se történt volna. Mintha az elmúlt félév nem is létezett volna. Persze, sajnos, emiatt néha keményem arcul csap a valóság, de hát ez van. Ilyen vagyok. Mindig is ilyen voltam, azt hiszem.
Egyébként nagyon várom már a tavaszt. A virágzó fákat, a csicsergő madarakat (most is vannak, de úgy van meg a feeling, ha nincs ennyire hideg), az óraátállítást (annyira rühellem, amúgy), meg a meleget. jajdejólesz Mondjuk a nyarat sem szeretem igazából, de azért a tavaszt azt igen

…és a hópelyhek csak szállingóznak…

Egyszer volt egy lány,

és megszólított. “Dohányzol?”, kérdezte. Nyilván vagy tűz, vagy cigi kellett neki. Mondtam neki, “Nem“, erre ő: “Nem baj“. Aztán elindult, én meg csak néztem utána. Agyamban megfogant egy gondolat. Végül vidáman utánakiáltottam: “Szerintem sem!”

Talán találkozunk még, tavasszal, a virágzó fák hulló szirmai alatt.

Úgy tűnik, lassan megjön a tavasz. Hiányzik. Gyűlölöm a hideget. Gyűlölöm a sok réteget, amit magamra kell vennem, nehogy elragadjon a hideg dermesztő ölelése. Gyűlölöm, hogy a hideg mindig talál magának valamilyen kis rést, amelyen keresztül bekúszhat a ruhám alá, hogy kellemetlenül borzongasson. És mégis… Nem vártam a tavaszt. Tudtam, ahogy az idő egyre melegebbre fordul, és hámozzuk le magunkról fokozatosan a rétegeket, egyre közeledik annak is az ideje. És végül előbb megtörtént, amitől rettegtem, méghozzá kegyetlen módon, mert igenis kegyetlen volt.

Egy ideig az ember reménykedik, és vár. Hisz türelem, türelem… Vajh’ mit terem… De belefáradtam már. Egyszerűen csak fel akarom adni, és nem akarom, mert nehéz, de azt hiszem, hogy így lesz a legjobb. Semmi értelme már.

Most már csak a felejtésre vágyom. Nem akarok emlékezni. Nem akarom a fájdalmat sem érezni már. Csak… Nem akarok erre gondolni, és érezni sem akarom. Nem tudom mit akarok. Vagy mit kéne akarnom.

Ha valaki elment, és el tudott menni, / Nehezen akarva, de el kell feledni.*

* Alexandre Dumas

Bakancslista

A híres-nevezetes listám, amit addig nem akartam megírni, míg nem láttam a filmet, aztán láttam, és rájöttem, hogy addig is megírhattam volna :D (Pedig Mircsi mondta is, hogy írhatnám… ^_^”) Végül valamikor összeállítottam egy listát, amelyben vannak reális és egyáltalán nem reális dolgok, mert egy rakat olyan dolgot is belevettem, amit szívesen megtennék, ha lehetne, vagy elmennék valahová, ha lehetne… Jaj, remélem, értitek, mire gondolok… :) No mindegy.

A számozás nem a fontossági sorrendet jelöli.

Amit már megtettem vagy ilyesmi, arról írok külön bejegyzést is (leírom, miért akartam, és végül hogyan valósítottam meg… Szóval valami ilyesmi.).