If only…

Legyen már nyár. Vagy tavasz. Vagy tudomisén.

Nem mintha annyira szeretném a nyarat. Utálom azt a forróságot, jobban szeretem a tavaszt és az őszt, még akkor is, ha az ősz vége felé már hideg van. (Milyen már, hogy a suli első napjával kezdve beköszöntött a hideg idő…) Ezek átmenetek. Régebben sokszor éreztem úgy, hogy a jelenlegi életem átmenet. Köztes állapot. Tulajdonképpen most is így van, meg igazából mindig, nem? Minden változásban van. Állandóan.

Szeretnék már úgy egy év múlva lenni, két év múlva lenni – a suli vége felé lenni, állni nagybetűs Életem kapujában. Szeretnék mindenen, ami fáj, túl lenni. Letépni gyorsan, mint a ragtapaszt, hogy ne is nagyon fájjon, legyünk rajta minél előbb túl, ne nyújtsuk már fájóan, akár a rétest. De várni kell, mindig csak várni kell…

Türelem, türelem… Vajh’ mit terem?

Szeretnék már a dolgaimmal foglalkozni. Erőt gyűjteni magamban ahhoz, hogy ne legyek lusta, akkor is, ha majd’ kipurcanok a fáradtságtól, és írni, olvasni, tanulni, rendet tenni a szekrényemben meg minden ilyesmi. Szóval mindenféléket elhatároztam magamban, amiket most fejből írok le. Az egyik ilyen, hogy nem hozok ki ész nélkül könyveket (elvileg 18 a limit, de igazából annyira nem nézik; az egyik könyvtárban egy könyvtáros majd leszidott, de nekem ezt senki nem mondta, otthon megnéztem a szabályzatban, és ott sem találtam semmit. Aztán megkérdeztem egy másik könyvtárost, és ő mondta, hogy ez igaz, de most nincs semmi gáz, ha kicsit túlmegyek.). Megpróbálok tanulni a szorgalmi időszakban is a vizsgákra, bár van egy olyan gyanúm, hogy év közben is írunk majd zh-kat (mert eddig nem ez volt a módi, egy tantárgyból írtunk elvétve egyet-egyet, vagyis összesen hármat). Törekedni fogok arra, hogy a vonaton utazva ne aludjak be és/vagy hallgassak zenét, hanem olvassak, és szeretnék már végre a megírnivalóimmal is foglalkozni. Nyáron mindenképpen nekiállok majd, addig is, tervezgetek, és kidolgozom a részleteket.

Rendet szeretnék tenni magam körül és magamban is. Kívül-belül. A polcomon például már rendet tettem, viszont a ruhásszekrényemmel is kezdenem kellene végre valamit. És akkor még ott van a lelkem is. Azt hiszem, hogy sok gyomlálni való van. És ehhez kapcsolódik, hogy végre el kellene kezdenem a befejezetlen dolgaimat befejezni. Például ott van a rajz, amit Mircsi tavalyi szülinapjára szerettem volna odaadni (valószínűleg csak a mostanin fogod megkapni ), meg az a rengeteg történet. Hogy miért van ez? Kitalálok valamit, nagy hévvel, lelkesedéssel és lendülettel nekiállok; aztán közbejön valami (általában már késő van, és aludni is kéne), és akkor puff, ennyi. Valahogy elhalasztódik a dolog, és úgy marad. De ígérem, életem végéig mindent be fogok fejezni (ez rajta van a bakancslistámon, majd azt is felteszem valamikor). Összeszedem magam, ígérem, csak hát… Most nagyon úgy néz ki, elveszítek valaki, aki fontos nekem, és fogalmam sincs, mit csináljak. Különben is: hogy lehet küzdeni a szerelemért?

When you’re gone / The pieces of my heart are missing you

And I don’t know what to do,
‘Cause I’ll never be with you.

And I don’t think that I’ll see her again,
But we shared a moment that will last till the end.

But it’s time to face the truth,
I will never be with you.

Olyan ígéretesen kezdődött… És mégis… És mégsem…

Mindegy már.

Vége van.

(Avril Lavigne: When You’re Gone; James Blunt: You’re beautiful)

Hússzal ezelőtt érkeztem…

…és azt mondták, hogy ez az a hely. De biztos ez? Néha elgondolkozom, hogy mi a fenét is keresek én itt. De most komolyan. Miért pont ide, miért pont ebbe a korba születtem? De most nem erről kellene írni, hanem arról, hogy két évtizede, hogy megszülettem. Soknak tűnik, és mégsem az, mert gyorsan elrepül ennyi idő. (Mire észbe kapnék, már 40 leszek.)

Azt hiszem, hogy össze-vissza fogok most zagyválni.

Talán.

Ma volt a szociológia szóbelim. Olyan fura volt. Egyáltalán nem voltam ideges. Este sem, odafelé sem, egy kicsit talán akkor, amikor bementem felelni. (Ez az érettségi után nagyon meglepő volt.) Összesen 9 tétel volt, 3 nap jegyzetelgetés és két nap tanulás után mindegyiket sikerült megtanulnom. Este, lefekvés előtt még elolvastam egyszer az összeset, és ennyi volt. Reggel a vonaton próbálkoztam, de kb. alig 2 oldal után feladtam, mert úgy éreztem, többet árt, mint használ, meg idegesített, hogy akkor végig a tételeken fogok gondolkozni. Hogy mit tudok róluk meg ilyesmi. (Pl. érettségi után olyan fura volt, hogy már nem kell ezen gondolkoznom, és egy ideig pl. állandóan eszembe jutott, hogy mit is tudok én a Tótékról. Mármint a tételről.)  Ezzel meg csak stresszeltem volna magam, és azt nem szerettem volna. Így hát ezt a számot hallgattam, mely most az én szerelmesem, a feledésem, az ópiumom, az amnéziám. (Meg ez is. Meg ez is… Szóval azért akad itt jópár  Ja, az eredeti idézet Az időutazó feleségéből van. ) Egy kis gyógyír az összetört szívre.

Hol is tartottam? Ja, igen. Szóval mindez azért nagy szám, mert bár ez a második szóbelim, de ez az első tételhúzós, mert az első egy prezentációs előadás volt. A lényeg, hogy minden ott volt a fejemben, csak gondolnom kellett rá, mire van szükségem, és előjött. (Most a balszerencse áradásából az ugrott be – a filmből -, amikor Klaus gondolkodott, információk után kutatott az agyában, és azt úgy mutatták, hogy egy könyvespolcról könyvek csusszantak előrébb.) Oké, hogy másnak ez nem új, de nekem igen. Gimiben is tanultam, de ott azért nem mindig ugrott be, aminek kellett volna Az egészben amúgy az volt a legrosszabb, hogy 4 órát kellett várnom, amíg bejutottam. Vagyis ötöt, mert már 8-kor a suliban voltam, hátha késik a vonat vagy történik valami. Meg hát a tételek átnézése miatt, ami elmaradt. Mire végeztem, azt hittem korábban, hogy én akkora már rég Pesten leszek meg minden. Hát nem. Mindegy, a lényeg, hogy ötös lett, és ma megtudtam, hogy másból is ötös lettem, így eddig ez egész jó arány, mert van két 3-om meg egy rakat ötösöm. Már csak 3 vizsga van hátra, meg egy beadandó (illetve 2, de a másikat szóbelire kell vinni filóból), amire jegyet kapunk, és remélem, azok is jók lesznek, és akkor jó lenne, ha a második félév is jó lenne, és akkor jövőre talán ösztöndíjas lehetek. De jó is lenne.

Talán mégiscsak menni fog ez az egyetem.

2010 in review

Egy kis blogstatisztika a blog 2010-es évéről. A WordPress küldte, és meg lehet osztani, így megosztom. Bocsi, hogy nem fordítottam le

The stats helper monkeys at WordPress.com mulled over how this blog did in 2010, and here’s a high level summary of its overall blog health:

The Blog-Health-o-Meter™ reads Wow.

Crunchy numbers

A Boeing 747-400 passenger jet can hold 416 passengers. This blog was viewed about 3,100 times in 2010. That’s about 7 full 747s.

In 2010, there were 38 new posts, growing the total archive of this blog to 69 posts. There were 103 pictures uploaded, taking up a total of 7mb. That’s about 2 pictures per week.

The busiest day of the year was June 13th with 32 views. The most popular post that day was Te (is) sellő vagy?.

Where did they come from?

The top referring sites in 2010 were mircsi.blogol.hu, users.atw.hu, moly.hu, sunyinyufi.wordpress.com, and phantasmagoria.cwahi.net.

Some visitors came searching, mostly for sellő, sellők, sellők léteznek, eső, and sellő vagyok.

Attractions in 2010

These are the posts and pages that got the most views in 2010.

1

Te (is) sellő vagy? June 2009
15 comments

2

“Esik az eső, hajlik a vessző…” November 2009
4 comments

3

Bon Voyage, Rory! July 2009
2 comments

4

Író leszek April 2009

5

Eladó! July 2009
8 comments

Csak ennyit kérek én…

Az új év első napja. Hogy mit is várok 2011-től? Tegnap is kipostoltam, de ma is megteszem:

Naaa, lécci, csak most az egyszer.

Hogy mit is szeretnék 2011-ben megvalósítani, arról majd később. És figyelem, emberek! Visszaszámlálás indul: 18-án leszek 20. OMG O_o