Boldog Új Évet!

Az év utolsó napja. Hm. Holnap már egy új évet kezdünk, aztán jön a világvége.

Kegyetlen égi tréfa áldozata lettem

És most összetört a szívem.

Mégis elment. És vissza nem jön soha.
Elvitte őt a sorsa. Hogy mennyire
szerettem, azt sohasem érezte meg.
Kitépte s elvitte szívemet. Pedig
nem kellett neki. Mégis elment vele.*

* János Árpád

…és íme a folytatás!

Nem tudom, mennyire emlékeztek, de tavaly ilyenkor (na jó, majdnem ilyenkor) írtam arról a T-Mobile reklámról, amelyben Csondor Kata énekel, és amelynek dalát teljes verzióban is elkészítették, mert annyira tetszett az embereknek. Most itt a folytatás! Ugyanis van egy újabb reklám, ami egy újabb dalt jelent (és amit természetesen szintén Csondor Kata énekel). Nekem nagyon bejövős, de ahogy az első néhány kommentet nézegettem, nem mindenki van ezzel így.

És akkor a dalszöveg.

Csondor Kata – Fényből szőtt új világ (Némán is elmondott szó)

Olvasnék tán arcodról,
mint egy régi könyvből.
Úgy szól, mint az évgyűrűk
minden percedről.

Nézz most fel, nézz csak szét!
Merj álmodni szépről.
Képzelj el minden jót
(egy) vágyott életről.

Hittel telt szívünkből
minden érintés…

Némán is elmondott szó,
könnycseppet hűsítő hó;
jégtáblán nyíló virág –
fényből szőtt szép, új világ.

Hegyről völgybe – s újból fel,
hordod titkok súlyát.
Dobd el mindet, fújja szél!
Nem kell több, csak lásd:

Vágyunk, mint tündöklő
égen úszó felhő
bánat-tört lelkünkben
tisztán lélegző.

(és) Hittel telt szívünkből
minden érintés…

Némán is elmondott szó,
könnycseppet hűsítő hó;
jégtáblán nyíló virág –
fényből szőtt szép, új világ.

Mindenkinek boldog karácsonyt: sok szaloncukrot, jó ajándékokat a fa alá, örömöt azok arcára, akiket megajándékoztok, finom sütiket és békés, szeretettel teli légkörben töltött ünnepeket kívánok! 

Kivagyok az élettől.

(Avagy a szegény kisgyermek panaszai)

Ezt a kifejezést még anno néhány gimis osztálytársamtól csipegettem föl, ahogy sok minden mást is. Ezek előbb-utóbb “kiürülnek”, eltűnnek belőlem – úgyhogy kérek egy kis türelmet

Ja, hogy miért is? Ez a hét nem volt könnyű. Már a múlt hét sem. Igen, elkezdődött a vizsgaidőszak, igaz, nem hivatalosan. Nos, eddig zsákmányoltam négy 5-t (amiből az egyik csillagos lenne, ha lehetne olyan, meg nagyon meg lettem dicsérve – bocsi, hogy dicsekszem, de ez nekem sikerélmény a gimi után), egy 3-t és egy bukást (ezt majd holnap írom újra). Szóval ez utóbbi miatt kétségeim támadtak, hogy meg tudom-e csinálni (ezt az egész egyetemet). Igazából mindegy, mert meg kell csinálnom, apelláta nincs. Aztán egy csomó nemszeretem dolog is vár rám, és úgy néz ki, bujkál bennem valami, és beteg leszek. És három hete nem láttam azt, akit szeretek (szerelemmel), és a barátaim is hiányoznak (ahogy Mircsinek írtam: nélkülük lassan elsorvadok lelkileg), és még dolgoznom is kell, és csak vasárnap aludhatok sokáig, és most meg itt panaszkodom, de jólesik, ami nem meglepő, mert ez is egy jellegzetes magyar vonás az irigység mellett.

Ellenben tök jó, hogy találtam egy helyet, ahol lehet olcsón nyomtatni (6 Ft/oldal, ha segítenek, akkor 9), ez a Copyguru, csakhogy reklámozzam őket. Tegnap voltam, és az ottan lévő ember nagyon kedves volt.

Talán kicsit leeresztettem. Pedig lesz karácsony is (remélem, Anyu csinál sültkrumplit  ), és megkapom ezt a könyvet, amiről azt hittem, max. akkor szerezhetem be, ha Mircsi kimegy megint az USA-ba, és akkor sem biztosan. És a barátaim büszkék rám, mert jó jegyeket kaptam, és drukkolnak, hogy sikerüljön a vizsga. És amikor hazamegyek, ott lesz a cicám, aki majd, ahogy beléptem az ajtón, fut oda és eldobja magát, majd dörgölözni kezd. És ihatok forró citromos teát, mert azt szeretem, és holnap meg fogom csinálni a vizsgát, mert képes vagyok rá. Igen. Mindent meg tudok csinálni.

Szóval így vagyok: néha úgy érzem, akár a világot is kiforgatom a sarkaiból, máskor meg úgy, hogy semmire nem vagyok képes. Pedig igen. Ugye?

Nos, láthatáttok, hogyan kell önhipnózist alkalmazni. Ebben azért segített az is, hogy ma megtudtam valamit, ami számomra jó hír, és talán valami jó is kisül belőle.

Ahogy Coelho is postolta Facebookon: “Never give up. When your heart becomes tired, just walk with your legs – but move on.”

Vár rád egy jó barát…

Végre én is megnéztem a Toy Story 3-at. Tulajdonképpen tetszett, annak ellenére, hogy néha nagyon parás volt, és mellette rettenetesen szomorú is. Azért kicsúszott néhány könnycsepp…
Egyébként mostanában nagyon rápörögtem a témára (na jó, annyira azért nem), múlt héten megnéztük az első részt, aztán tegnap (meg ma hajnalban, kb. fél kettőig) a második és a harmadik részt. Már nagyon kíváncsi voltam, főleg, mert a Toy Story Facebook-oldalán láttam valami “Buzz Spanish Mode” nevezetű videót (a címét), és arra gondoltam, hogy ez biztos nagyon jó lesz. Tényleg az volt…

Bevallom, nagyon régen láttam a Toy Story-t. Egyike azon meséknek, ami nagyon tetszett, de sosem volt meg se videókazettán, se DVD-n, így nem is tudtam megnézni. Most viszont megszereztem, de tervezem ezt eredetiben is megszerezni Ám kanyarodjunk is vissza a főtémánkhoz. Szóval miről is szólt a harmadik rész? A trilógia befejező részében Andy már felnőtt, 17 éves és egyetemre készül. Pakolászik, szelektál (inkább az anyja nyomására, mint önszántából), mivel koleszba megy. Játékait Woody kivételével egy szemeteszsákba gyűjti – hogy a padlásra vigye őket, azonban a játékok egy véletlen baleset folytán nem ott kötnek ki. A lényeg, hogy úgy döntenek, inkább a Napsugár Óvoda lakói lesznek, mert így legalább minden nap játszanak velük – ami már nagyon régen fordult elő, évekkel ezelőtt. És úgy tűnik, minden jól is megy, ám ez csak a látszat…

Nos, a történetből legyen ennyi, nem akarok itten spoilerezgetni, bár lehet, hogy csak én voltam az egyetlen a környezetemben, aki nem látta (Most már igen ) Az elején írtam, hogy szomorú volt, meg voltak könnycseppek is… A harmadik rész amellett, hogy szórakoztató, szomorú is. Szomorú, mert előkerül a felnőtté válás és a búcsú kérdése is. (Inkább a játékok szempontjából.) Andy felnőtt, már évek óta nem játszik a játékaival, akik mindenféle terveket kovácsolnak, csak hogy Andy akár egy pillanatra is hozzájuk érjen. Tudjátok, hogy van ez, nem? Én is sokat játszottam a játékaimmal, kitaláltam mindenféle sztorikat, akárcsak Andy, aztán ez abbamaradt. Valahogy egy idő után már nem ment a játék. Azonban a játékaim, amikkel akkor játszottam, még mindig megvannak (a többsége, mert nem mindent sikerült megmentenem anno). Pont emiatt bosszant, amikor az aranyásó a 2. részben és ez a szamócaillatú maci is azzal jön, hogy úgyis ki fognak mindenkit dobni, mert a gyerekek felnőnek, és nem lesz szükségük a játékaikra. Meglehet, hogy nem játszunk velük, de attól még fontosak. (Remélem, nemcsak én vagyok így ezzel )

Rájöttem, mit akartam ebből kihozni: szomorú, mert egyszer minden véget ér. Hiába tudja az ember… Jobban mondva, a játék…

Woody: “Nyugalom! Ne pánikoljatok! Tudtuk, hogy eljön ez a nap.”
Krumplifej: “Igen, de most el is jött!”*

Spoiler Azért kár, hogy nem Andy gyerekei játszanak majd Andy játékaival…  (Nemzedékeken át öröklődő ereklyék… ) Nem hiszem, hogy Andy visszakérné a játékait, miután befejezte az egyetemet. És most jutott eszembe, ha a kislány, Bonnie felnő, Woody-ék ugyanúgy az oviba kerülnek vissza (ami már jobb hely lett), mert szerintem az anyukája majd odaviszi őket, ha már nem kellenek. LOL. Spoiler

És tudjátok, még azt gondoltam végig, hogy egyszer minden gyerek fel fog nőni, a játékok ezért mindig új helyre kerülnek/kerülhetnek, és ez olyan… Fura. Meg hátborzongató.

* Feliratból.

If I never knew you / If i never felt this love…

Mostanában nagyon belebuzultam ebbe a számba (már elnézést a kifejezésért ). Tudom, hogy egyébként régen írtam, és írhatnék másról is, de ezt egyszerűen muszáj megosztanom veletek. És hogy mi is ez pontosan? Nos, ez egy utólag beleszerkesztett (vagy hogy hívják rendesen az ilyet) jelenet a Pocahontasban. (Ezenkívül az a dal, ami a végefőcímnél megy.) A Pocahontas 1995-ös, a szóban forgó jelenet pedig a 2005-ös DVD kiadáson kapott helyet. Magyarul sajnos egyáltalán nincs, nem létezik Ijesztő lehet, hogy úgymond, utólag “belepiszkáltak” – mint például Az oroszlánkirályban, ami nekem nagyon nem volt tetszetős (csak néztem, és arra gondoltam: “WTF?!”) -, ez azonban nagyon-nagyon-nagyon jó: szép, gyönyörű meg minden ilyesmi. Először a végefőcímes dalt hallgattam, aztán rábukkantam erre – és szinte állandóan ezt hallgatom, ha zenét hallgatok MP3-on.

Nagyon szeretem a Pocahontast. Ez volt az első, amit moziban láttam. Amúgy régen nem láttam, és nagyon meg akartam nézni, aztán a Disney leadta, és nagyon csodálkoztam, amikor (férfiasan bevallom) sírtam rajta. Mármint a végén. Amikor korábban láttam (kiskoromban asszem), akkor soha nem, most meg igen. Gondolom, most azért, mert fel tudtam fogni, hogy mindez mit is jelent.

Dalszöveg:

Smith:

If I never knew you
If I never felt this love
I would have no inkling of
How precious life can be
And if I never held you
I would never have a clue
How at last I’d find in you
The missing part of me
In this world so full of fear
Full of rage and lies
I can see the truth so clear
In your eyes
So dry your eyes
And I’m so grateful to you
I’d have lived my whole life through
Lost forever
If I never knew you

Pocahontas:
If I never knew you
I’d be safe but half as real
Never knowing I could feel
A love so strong and true
I’m so grateful to you
I’d have lived my whole life through
Lost forever
If I never knew you

Smith:
I thought our love would be so beautiful

Pocahontas:
Somehow we made the whole world bright

Both:
I never knew that fear and hate could be so strong
All they’d leave us where these whispers in the night
But still my heart is singing
We were right

Pocahontas:
If I never knew you
If I never knew this love
I would have no inkling of
How precious life can be

Smith:
There’s no moment I regret
Since the moment that we met
If our time has gone too fast
I’ve lived at last…

Both:
I thought our love would be so beautiful
Somehow we’d make the whole world bright

Pocahontas:
I thought our love would be so beautiful
We’d turn the darkness into light

Both:
And still my heart is singing
We were right

Smith:
We were right
And If I never knew you
I’d have lived my whole life through

Pocahontas:
Empty as the sky

Both:
Never knowing why
Lost forever
If I never knew you