szeptember 2010 havi bejegyzések
Befejezetlen
Amit nem fejeznek be megfelelő helyen és időben, örök időkre befejezetlen marad.
- Yamamoto Tsunetomo
Ha néhány szóval kellene jellemeznem magam, akkor ez a szó rajta lenne a listán (persze ha eszembe jutna). Ja, hogy egyébként miért is?
Mert szinte soha nem fejezek be semmit, ha egyszer elkezdtem. Ezt úgy értem és azért van, mert pl. ha nekikezdek egy rajznak vagy egy írásnak, elsőre teljesen belelendülök, és csak csinálom, csinálom, és csinálom… Aztán félbehagyom, mert félbe kell hagynom valami miatt (általában már aludni kéne
), és úgy marad. Hosszú, nagyon hosszú, rettenetesen, borzalmasan hosszú időre. Olyannyira, hogy olykor-olykor a feledés kártékony homályába vész. De azért az is előfordul, hogy befejezem. Valamikor. Csak olyankor nehéz megint belelendülni.
Ez a téma most azért aktuális nálam (bár általában mindig), mert gondolom, feltűnt, hogy ritkán írok. Tudniillik, ez nem amiatt van, mert lesz@rom ezt az egészet. A blogot meg mindent. Nem. Mindig elkezdek valamit, és leginkább az időhiány miatt nem tudom befejezni. Máskor meg ötletem nincs. Ez azért gáz, mert van egy bejegyzés, amit még a tanév elején szerettem volna publikálni. Eredetileg úgy kezdődött, hogy “Ma, amikor…”, aztán ez “Tegnap”-ra, “Néhány nap”-ra, “Múlt héten”-re, végül “Néhány hete” szavakra módosult. Ez már máskor is előfordult. És csak úgy mellékesen, jelenleg 22 (!) bejegyzés várakozik arra a ‘Drafts’ szó alatt, hogy végre-valahára megírjam. (Ezzel együtt. Igaz, ezt néhány napja kezdtem el…) Van ezek között személyes hangvételű írás, könyvismertető, meg hasonló finomságok.
Annyi mindent találtam ki, és oly kevés az idő… *drámai sóhaj*
Szoktak egyáltalán drámaian sóhajtozni?



