Megfogadom…

…hogy nem fogadok meg semmit – az újév alkalmából. Már tavaly ilyenkor is gondolkoztam rajta, és arra a következtetésre jutottam, hogy az újévi fogadalmaknak semmi értelme nincsen. Na jó, beismerem, ez nem teljesen igaz (lásd Mircsi példáját). Igazából annak nincs értelme, hogy ezeket a fogadalmakat az újévhez kell kötni. Ez olyan, mint a fogyókúra, amit mindig holnap kezdek el, ám az a holnap sose jön el. Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy aki újévi fogadalmat tesz, az ostoba és megvetem, sőt, aki fogadalmat tesz, és még be is tartja – na, arra fel tudok nézni (mint pl. Mircsi )

Bár az igazat megvallva, nem is igazán erről van szó… Csak arról, hogy a legtöbb ember akkora felhajtást csinál ebből az egészből… (Nem, a szilveszterrel nincs problémám, mert az tök jó )  Arról beszélek, hogy sok ember azt várja, hogy most minden más lesz, megváltozik, mert itt az újév. Pedig nem változik semmi sem… A nap ugyanúgy felkel majd minden nap, ahogy az évszakok is váltakoznak majd, ahogy a problémák sem tűnnek el majd varázsütésre… A változást nem az újévtől, hanem magunktól kell várnunk. Mi hozzuk létre, nem pedig az, hogy egy évvel többet írunk a korábbihoz képest.

Nos, tudom, ez most nagyon… szedett-vedett volt, de azért remélem, hogy nagyjából érthető is Emlékeim szerint, ezt – vagy valami hasonlót – mintha már pedzegettem volna Mircsinek és Gesztinek, azonban ha nem… Hát, akkor nem lepődünk meg, mert amúgyis szenilis vagyok

És, ha már úgyis témánál vagyunk…

Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!

Add tovább

Az igazat megvallva, nagyon ritkán nézek tévét, amikor nézném, semmi olyat nem találok, ami érdekelne, amikor meg lenne, nincs időm rá Ennek ellenére – szerencsére – láttam a T-Mobile karácsonyi reklámját, amit imádok (leszámítva persze a telefonok hirdetését, mert az nem érdekel). Sokszor vágyakozva dudorásztam ezt a dallamot, majd egy nap úgy döntöttem, rákeresek. Kíváncsi vagy, mit találtam? Ha igen, olvass tovább

“Régen volt, réges-rég…”

Csak nemrég tudatosult bennem, hogy lassan egy hónapja írtam utoljára. Hát igen. Az idő gyorsan elrepül, szalad, siet, az óramutatók is mennek a maguk útján, telnek a másodpercek, percek, órák, hetek…, és az én életem minden egyes másodperccel egyre rövidebb lesz. Kicsit hátborzongató ebbe belegondolni.

Amúgy megvagyok, köszönöm szépen, ahogy mindig. Ha jön valami jó, örülök neki, ha történik valami rossz, belém mélyeszti méregfogait és nem ereszt. Ilyenkor magamba zuhanok, de valahogy mindig túlélem. Mindig. Ez számomra is rejtély: valami mindig hajt előre a legnagyobb reménytelenségben is, mikor úgy érzem, minden remény, vágyakozás, álom hiába, felesleges, nincs értelme. Azt hiszem, tudom, hogy mi dolgom van itt, csak félek, talán rosszul gondolom, csak szeretném, ha az lenne, amire gondolok. Attól is félek néha, hogy nem sikerül véghez vinnem, az álmaimat valóra váltanom.  Van, mikor úgy érzem, semmihez sincs kedvem, se energiám. Van, mikor semminek nincs értelme. Például miért van itt ez az egész élet, a Föld, ha egyszer vége lesz mindennek? Egyszer meghalunk, egyszer majd a Föld is meghal az emberekkel és álmaikkal együtt: megsemmisül minden, amit az emberek alkottak, megsemmisülnek a valóra vált álmok… Mi értelme van minden jónak, ha egyszer annak is és mindennek vége lesz? Mi értelme?

Van ebben valami szomorú, nem?

Bevallom, nem vagyok oda az éjszakákért, pedig én szeretem az éjszakákat (főleg a nyári estéket), ahogy a karácsonyt és a szülinapot is, mégsem várom őket, mert… Amíg világos van, addig valahogy az éjszakák csupán rémálmoknak tűnnek, amik azonnal kezdetét veszik, amint leszáll az éj, s az éj leple alatt démonok settenkednek be, és a szörny tombolni kezd… Iszonyatos, és nem tudsz mit tenni ellene. Ha harcolsz, mély sebeket szerzel… Bár, egyébként is.

Rájöttem, nem várhatom a hősömet, hanem nekem kell azzá válnom. Hú, ez így nagyon elcsépelten hangzik, de most komolyan. Nem várhatok örökké arra, hogy valaki megmentsen. Nem. Nekem kell összeszednem magam és összegyűjtenem az energiát ahhoz, hogy megtegyem a szükséges lépéseket és valóra váltsam az álmaimat. Egyébként tudjátok, hogy mi a baj a világgal? Sokan nem merik megvalósítani az álmaikat (és itt most nem azokról beszélek, akiknek nem engedik), mert félnek, hogy mi lesz, ha nem sikerül, és félnek kockáztatni. Aztán majd évek múlva keseregnek és bánkódnak miatta. Igen, én is félek, mégis bennem van az, hogyha nem próbálom meg, vagy ha feladom, akkor nagyon meg fogom bánni. Egy életünk van, és azt ki kell használni.

Ha meg nem sikerül? Lesz valami. Mindig lesz valahogyan.