szeptember 2009 havi bejegyzések

Ott fenn, a magasban

Szerző: Róka

uswgt028 Óvatosan lépkedem a gerendán. Tudom, egy rossz mozdulat vagy egy rossz lépés akár végzetes is lehet. (A leeséstől a koponyám betöréséig bár mi megeshet.) Ezért aztán megpróbálok minél óvatosabban és precízen lépkedni, odafigyelni arra, hová is teszem a lábam.
- Most pedig jön a három szökkenő lépés!
Próbálom a tanár utasításait követni, kisebb-nagyobb sikerrel: mire eljut a tudatomig, hogy mit is kéne nekem itt csinálni, már jön is a következő része a gyakorlatnak.
- Mérlegállás! Nyújtsd ki a lábad! – Egy pillanat alatt kinyújtom, ez is lesz a vesztem: leesem.
- Túl gyorsan csináltad! Menj vissza a gerendára!
Engedelmesen visszamászom. Legalább ez még megy. Ezúttal azonban továbbjutok, nem esem le, mégis rosszul csinálok valamit. A kezeim rossz helyen: nem a megfelelő oldalon vannak a meghatározott magasságban. Sebaj. Csak arra tudok gondolni, mikor lesz már vége. No, meg még az is az eszembe jut, hogy feleslegesen csinálok itt mindent, mert már a gyakorlat első részéből nem tudok tovább menni: nem vagyok képes terpeszülésből felállni (ahogy rajtam kívül senki más sem).
Nem mintha félnék. Mikor fellépek a gerendára, nem érzek félelmet. Nem félek attól, hogy leesem, és fájni fog, mert tudom, hogy nem fog. (Legalábbis reménykedem benne.) Csak bosszant, hogy ha leesem, kezdhetek elölről mindent: mászhatok fel megint, kezdhetem a gyakorlatot elölről megint, aztán majd eshetek le megint. Nem baj, az osztály háromnegyed része nem tesizik, így bőven jut idő mindenkire. Sőt, amíg van valaki a gerendán, a többiek a talajon gyakorolhatnak. Persze, amikor az ember fellép a gerendára, nem sokat számít, hogy a talajon mennyire ment. Mert a gerendán minden más: nem elég széles a gerenda, nincs elég hely; nehezebb megfordulni, ugrálni, mérlegállni, szökkenni, lépegetni. Mert az ember másképp lát mindent, fél a leeséstől, tériszonya van, bizonytalan, nem ahhoz van szokva, ami ott van fenn. Ott fenn, a magasban.