július 2009 havi bejegyzések
“Most pedig, Harry, lépjünk ki az éjbe, s kövessük léha csábítónk, a kaland hívó szavát!”
Ma megnéztem a Harry Potter és a Félvér Herceget. Erről írok most…
Miről szól?
Roxfort körül egyre szaporodnak az árnyak. Pedig a hatodik osztályba lépő Harry Potter és barátai számára a Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola mindennapjai is bőven elég izgalmat jelentenek nekik: Harry különleges titkokat hordozó bájital tankönyve, Ron barátnője és Hermione szerelme is épp elég titokzatos és ijesztő. De Harrynek egyre több oka van a félelemre. A halálfalók már mindenütt ott vannak, a dementortámadások szaporodnak, és az iskola fölött megjelenik a Sötét Jegy. Dumbledore abban reménykedik, hogy védence megerősödhet, ha jobban megismeri a múltját. De van veszély, amelyre ő sem készülhet fel. (PORT.hu)
Szerintem…
Bevallom, nem vagyok túlságosan oda a filmekért a 3. rész óta. Azóta valahogy nem annyira ‘harrypotteres’ az egész. Sok mindent kihagynak (általában a lényeget), nem oda helyezik a hangsúlyt, ahová kéne, ráadásul hőseink állandóan mugliruhában mászkálnak mindenhol. Ez így kicsit kiábrándító. Azt gondoltam, a hatodik rész kicsit más lesz, hogy jobban követik majd a könyvben történteket.
Ettől függetlenül a filmet élveztem, mert nem volt rossz. Vicces volt és látványos. De a horcrux-szálat nagyon-nagyon-nagyon elrontották benne. Igazából semmi nem derült ki Voldemortról, csak az, hogy készített hét horcruxot, és ennyi. Nem ismertük meg igazából a múltját. (Méghogy sötét titkokra derül fény! /ez volt ugyanis valamelyik plakáton/) A hangsúlyt nagyon a szerelmi szálakra helyezték, és csak belepiszkáltak a dolgokba, de nem fejtették ki bővebben (pl. Harry és Ginny vagy a félvér herceges dolog, Aragog temetése…). Igazából ez zavart egyedül, mert ezt a tényezőt leszámítva valóban vicces volt a film, és Dumbledore halálánál nagyon szép volt, amikor mindenki felemelte a pálcáját és ott világítottak (na, ez tudom, hogy nagyon hülyén hangzott, de jobban nem tudtam leírni…
). Így utólag olyan érzésem van, mintha gyorsan túl akartak volna lenni a dolgokon, mintha türelmetlenek lettek volna a készítők.
Egyéb
Nos, épp az a jelenet volt, amikor Harry és Ginny a Szükség Szobájában voltak, amikor a teremben olyan hang hallatszott, mintha egy üdítős doboz elgurult volna. Ginny pont ezután kérdezte: Mi volt ez? Néhányan röhögtek rajta, köztük én is 
Itt a vége, fuss el véle 
Eladó!
Bár már van egy ilyen menü külön, úgy gondoltam, hogy ide is kiírom.
Lenne néhány cuccom, amitől megszabadulnék, de azért nem dobnám ki, hátha másnak kell (legalábbis nagyon reménykedem benne
).
Létrehoztam egy külön blogot nekik, leírásokkal és képekkel. Ide kattintva megnézheted a blogot, hátha megtetszik valami. (Az nagyon-nagyon-nagyon jó lenne
)

Mindenfélét árulok: magazint, mangát, regényt, plüsst, matricát, tazót, posztereket, stb. A kínálat pedig folyamatosan bővül 
Sőt, még te is hirdethetsz, és ajándék is jár minden vásárlónak! Úgy bizony ![]()
Bon Voyage, Rory!
>> Gilmore Girls (Szívek szállodája) utolsó epizód
Végre rászántam magam, és megnéztem. A legfőbb ok, amiért eddig nem néztem meg, az időhiány volt, vagy elfelejtődött, vagy épp nem volt alkalmas… Bár azt hiszem, hogy valójában csak nem akartam szembesülni azzal, hogy ez az utolsó Gilmore. Hogy nincs tovább, vége lett.

Miről is szólt ez az epizód?
Rory állást kap egy nagyon nívós lapnál. Ehhez azonban Iowába kell utaznia. Stars Hollow lakosai ünnepséget szerveznek a tiszteletére. Babette-nek az a megérzése támad, hogy esni fog, ezért Luke sátrat kezd felállítani. Lorelai elhatározza, hogy Rory nélkül is fog járni a péntek esti vacsorákra, aminek Emily nagyon örül. Végül azon a reggelen, amikor Rory elhagyja Stars Hollow-t, Luke hajnal előtt kinyitja a kávézót, hogy egy különleges reggelit töltsön együtt a Gilmore lányokkal. (Forrás: PORT.hu)
Szerintem…
Úgy gondolom, hogy méltó befejezése lett a sorozatnak, annak ellenére, hogy a vége felé (6. évad, 7. évad eleje) már nem volt az igazi. Nem volt már meg a ‘Gilmore-feeling’, bár itt az utolsó néhány epizódban már valamelyest visszatért.
Persze ennek ellenére néhány dolog nem tetszik a történet lezárásában. Például Rory és Logan szakítása. Rory nem azt mondta, hogy nem akar hozzá menni, hanem hogy még nem akar megházasodni és családot alapítani. A kettő azért nem ugyanaz. Igaz, nem lehet minden tökéletes, de mégis… 

Vagy ott van még Luke és Lorelai… Tényleg tök jó, hogy elcsattant az a csók a végén, meg a nyakláncot is megkapta Lorelai, de azért én ezt az apriles szálat kihagytam volna (Luke lányára gondolok). Bevallom, engem sokszor irritált a kiscsaj (legalábbis kezdetben nagyon), aztán megszoktam, hogy “ott van”. Szerintem enélkül is megoldható lett volna, hogy szétmenjenek. (Igaz, már nagyon elkanyarodtam az utolsó epizódtól… Bocsi
)
Kár, hogy vége lett a sorozatnak, bár szerintem már nem sok értelme lett volna folytatni. Hisz Rory folyton úton van, így kb. semmi esély a közös jelenetekre Lorelai-jal. Remélem, azért majd valamikor csinálnak egy mozifilmet (mostanában úgyis nagy divat lett sorozatokból filmet csinálni
). És ott akkor tényleg mindent lezárhatnának úgy, mint ahogy azt mi, rajongók szeretnénk
Can you dance like a hippogriff?
Ezt nemrég találtam a neten, gondoltam, megosztom veletek 
Aki esetleg szívesebben megnézné a videót eredeti helyén, az kattintson ide.
Dalszöveg itt.
Ha valaki esetleg rendezne egy Harry Potter-bulit (mint pl. az Igenemberben
), akkor annak ezt a számot kötelező felhasználni, legalábbis én úgy gondolom 
Kamu volt
Kérlek, nézzétek el nekem, hogy ilyen ostoba és tudatlan voltam. Megígérem, hogy legközelebb megpróbálok okosabb lenni…

Szóval a múltkori Föld-Mars taliról lenne szó. Ma találkoztam Mircsivel, aki azt mondta, hogy ez kamu. Ezt az apja mondta neki, mert tavaly is volt egy ilyen körlevél, és akkor utánanézett ennek, és látta, hogy ez nem igaz. Én is utánanéztem, s a különböző oldalakról és fórumokról összegyűjtöttem az infókat, hogy miért kamu.
Tehát ezek:
- Valójában 2003. aug. 27. volt a dátum. (Valószínűleg valaki szórakozásból megint elküldte mindenkinek.)
- A fent említett napon is csak távcsövön, hatvanszoros nagyítás mellett volt telihold nagyságú a Mars. (Ez eredetileg egy angol nyelvű email volt, ezért vagy félrefordították, vagy direkt küldték így tovább.)
- 2003 óta kb. minden évben felröppent a hír, hogy a Mars és a Föld ilyen közel lesznek egymáshoz: 2005-ben, 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban is.
Hát úgy nagyjából ennyi lenne. Beteszek néhány linket, lehet olvasgatni 
A linkek: X X X X X
Ja, és csináltam még egy plakátot
Megtekinthetitek itten.
Föld-Mars találkozó
Nemrég Iwiwen kaptam egy körlevelet, miszerint 2009. aug. 27-én, éjfél körül s utána nem sokkal két hold is lesz az égen: ezek egyike a Mars lesz (a másik értelemszerűen a Hold
). Kicsit utána olvastam, és a következőket tudtam meg:
- minden 60.000. évben van ilyen;
- legutoljára a neandervölgyiek voltak azok, akik ilyen közelről láthatták a Marsot;
- a Mars olyan lesz, mint a telehold;
- amatőr távcsövekkel szokatlan részletességgel látható majd a bolygó;
- ilyen csak egyszer van a mi életünkben!

Reméljük, hogy aznap nem lesz borús az ég, nem lesz esős idő, és hogy azért látunk majd valamit a város fényeitől 
További infók itt*. Plakát (általam készített
): katt!
*ez egyben a forrásom is 
Írók, figyelem!
Ezt még egy osztálytársam hozta be poétika órára, és gondoltam, hogy megosztom veletek is. Felkészültetek? Igen?! Akkor rajta!!!*
13+1 tanács íróknak
1. – Az alliterációk az alkotásban alapvetően alkalmazhatatlanok.
2. – Kerüld a kliséket, mint a pestist, hisz valamennyi lerágott csont csupán.
3. – Idegen szavakat ne használj csak úgy furtonfurt srézavi.
4. – Az ember soha ne általánosítson.
5. – Kerüld az idézeteket, hiszen ahogy Ralph Waldo Emerson is megmondta: “Gyűlölöm az idézeteket. Azt mondd, amit mondani akarsz!”
6. – Az összehasonlítások ugyanolyan rosszak, mint a klisék.
7. – A közönségesség szívás. (Profanity sucks.)
8. – Ne légy szószátyár, sose használj több szót a szükségesnél, mivel ez nagymértékben felesleges és lényegtelen, ráadásul semmi szükség arra, hogy a kelleténél bővebben fejtsd ki azt, amit néhány egyszerű szóval is elmondhatna egy normális ember.
9. – Légy többé- kevésbé specifikus.
10. – A túlzás mindig százmilliószor katasztrofálisabb, mint a korrektség.
11. – Egyszavas mondatok? Törölni!
12. – Az analógia éppolyan felesleges az írásban, mint a toll a kígyón.
13. – A passzív szerkezet kerülendő.
+1 – Kinek van szüksége szónoki kérdésekre?
*Nyugi, még nem vagyok közveszélyes 



