március 2009 havi bejegyzések

Rég volt

Régen írtam. Szánom-bánom tettemet. De… Nincs de. Igazából nem tudtam, miről írjak, így aztán az elmúlt napokban kerülgettem a blogomat, mint macska a forró kását. És most, ahogy itt ülök, egyre csak azon jár az agyam, miről írjak nektek. Úgy érzem, valami okosat kéne, vagy valami hasonlót a múltkorihoz, valami jót. Hm. Tulajdonképpen sok mindenről írhatnék. Sok dologra jöttem rá, sok dolgot csak most értettem meg, amit régebben nem értettem meg, és sehogy sem fért a fejembe, sokféle érzés és gondolat kavargott bennem. Ám most már… Hát igen. Megvilágosodtam:D
Gondolkodtam én mindenféléről a héten. Az életemről és az életről úgy általában, a Föld sorsáról, az evolúcióról (milyenek leszünk 100 év múlva), kapcsolatról, házasságról, az emberekkel való kapcsolatomról. Ja, meg az emberekről is. Azt hiszem, hogy szép lassan meg is osztom majd veletek ezeket a felfedezéseket. Úgy érzem, le kell írnom, tudnom kell, hogy Ti hogy vélekedtek ezekről a dolgokról (kommentelni róluk elég lesz majd akkor, mikor egy-egy ilyenről írok nektek). Kíváncsi vagyok arra, hogyan reagáltok majd a véleményemre.

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.