Az igen az új nem (?)

Légy te is igenember!

Nemrég láttam Jim Carrey új filmjét, Az igenembert a moziban. A történet (port.hu): “Mondj igent a békére! Mondj igent a biciklizésre! Mondj igent a gitároktatásra! Mondj igent a koreai nyelvtanfolyamra! Carl (Jim Carrey) soha, semmire nem mond igent. Alaptermészete a tagadás, a tiltakozás és az ellenállás. De előbb-utóbb a legmagabiztosabb embernek is rá kell jönnie, jó, néha helyeselni. És mert Carl nem szereti a félmegoldásokat, beiratkozik egy önsegítő csoportba, amelynek guruja (Terence Stamp) olyan sikeresen prédikál, hogy új híve feltétel nélkül megtér: attól kezdve minden kérdésre, felszólításra, ajánlatra és átokra gondolkodás nélkül rávágja az igent. Bár egyre több és egyre nagyobb bajba bólogatja bele magát, mégsem adja fel: mindenre igent mond.”
A film megnézése után elgondolkodtam ezen: vajon tényleg jó, ha mindenre igent mondunk? Persze, most jön az arany középút bla-bla (ami amúgy igaz). Bár igaz, hogy így sok és izgalmas és nem mindennapi kalandban lehetne részünk, de azt azért durvának (és nem mellesleg hülyeségnek is) tartom, hogy az ember gondolkozás nélkül rávágja mindenre az igent. Bár az sem jó, ha valaki folyton nemet mond mindenre…
Szerintem az a legjobb, ha az ember nem zárkózik el az élet lehetőségeitől, fogékony az új dolgokra, nem hagyja, hogy bezárkózzon, begubózzon. De hogy mindenre igent mondani… Jesszus Hát… Túlzás. (Enyhén szólva…) Arról nem is beszélve, aki mindig igent mond, azt a többi ember előbb-utóbb kihasználja. (Higgyétek el, vannak olyan szemetek.) Nem tudom, hogy itt, a valóságban mennyire lenne izgalmas kalandokban részünk ebben az esetben…
Nos, mivel nem tudok több értelmes szót szólni a témához, várom a ti véleményeteket.